Portugál puccs: most már a választások sem zavarják a gazdasági-politikai elitet

Ha megszorításellenes politikát képviselsz, most már az sem számít, ha többséget szerzel a választásokon, mégsem alakíthatsz kormányt, mert azt rossz néven veszik a “pénzpiacok”. Legalábbis, ez a helyzet most Portugáliában pár nappal a választások után. A portugál államfő nem adta meg a lehetőséget az összességében többségben lévő baloldali pártoknak, hogy kormányt alakítsanak.

A helyzetet a twitter népe nemes egyszerűséggel csak #PortugalCoup (portugál puccs) jelzővel illeti.

error404_coup

Anibal Cavaco Silva portugál államfő nem adta meg a lehetőséget az összességében többségben lévő baloldali pártoknak, hogy kormányt alakítsanak. Cavaco Silva szerint a megszorítások kemény évei után kötelessége, hogy minden alkotmányos erejét felhasználja arra, hogy az ország “ne küldjön rossz üzenetet a befektetőnek, pénzügyi intézményeknek és a piacoknak”írta tegnap este a 444.hu a Telegraphra hivatkozva.

Miközben Görögországban a télen még hagyták, hogy kormányt alakítson a Sziriza, és csak utólag kényszerítették nehéz pénzügyi helyzetbe görög kormányt, hogy ráerőltessenek olyan intézkedéseket, amelyek ellentétesek voltak a kormányprogrammal, Portugáliában már a kormányalakítást is meg akarják akadályozni a pénzügyi körök.

portugal_thisisacoup

A Telegraph cikkének címében úgy fogalmaz, hogy az “Eurozóna átlépte a Rubicont” azáltal, hogy megtagadta a választásokat megnyerő baloldaltól a kormányalakítást.

A baloldal elutasítja a portugál elnök döntését, és azt ígéri, le fogja szavazni a jobbközép kormányalakítási kísérletet. A Forbes azt írja, hogy az elnök döntését hónapokon tartó politikai káosz fogja kísérni, amely nem biztos, hogy boldoggá teszi a pénzügyi köröket. (Ugyanakkor szerintem az méginkább zavarná őket, ha a megszorítás-ellenes baloldal alakíthatna kormányt.) Érdekes módon a Forbes szerzője a mostani portugál helyzetet az 1968-as Prágai Tavasszal állítja párhuzamba, amikor a szovjet csapatok és szövetségesei eltávolították a hatalomból az “emberarcú szocialismust” hírdető Dubceket, és ültettek helyére egy Moszkva által támogatott bábkormányt.

Reklámok

A TTIP tárgyalások már most aláássák az EU élelmiszerbiztonsági normáit

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács megbízásából készült egy jogi elemzés a TTIP várható hatásairól, amelynek a lényege: minden szép és jó, nem kell aggódni a TTIP miatt:
“EU nem fogja feloldani az Európában problematikusnak tekintett amerikai szabályozási (pl. élelmiszerbiztonsági, állat- és növényegészségügyi) környezetben létrehozott termékekre (GMO-k, vegyi anyagok, hormonkezelt marhák húsa stb.) vonatkozó uniós korlátozásokat, azaz nem fogja mérsékelni az Uniós szabályozásokban megtestesülő oltalmi szinteket. Ezért nem várható, hogy a TTIP eredményeképp növekedne a környezetileg káros vagy veszélyes termékek jelenléte Magyarországon.”

A GMO-Kerekasztal készülő kiadványa viszont cáfolja ezt a magabiztos kijelentést:
“Klóros szerekkel fertőtlenített szárnyasok húsa témakörben fontos megjegyezni, hogy az Európai Bizottság évek óta lépéseket tesz az állati hústermékek vegyszeres öblítésének engedélyezésére. Például egy hivatalos amerikai kérelem nyomán 2013-ban már megváltoztattak EU-s jogszabályokat, így engedélyezve a levágott marhák tejsavas átmosását. Egy az ESFA-tól származó tudományos szakvélemény felfedte, hogy az Európai Bizottság fontolgatja a perecetsav használatának engedélyezését a vágott szárnyasok és szárnyas hús fertőtlenítéséhez, és a Bizottság már korábban többször is javasolta a klór-dioxidos átmosás engedélyezését is. Mindezek a lépések egyértelműen összefüggésben vannak a TTIP tárgyalásokkal.”

ttip_postcard_-_chicken_0

Az itt leírtakat támasztja alá a Guardian mai cikke, amelyben arról írnak, hogy az EU vezető kereskedelmi tanácsosa, Damien Levie azt mondta hétfőn egy washingtoni konferencián, amelyet a neoliberális agytröszt Cato Institute szervezett, hogy a vegyi úton átmosott marhahús forgalmazását már a TTIP megállapodás megkötése előtt engedélyezte az Európai Unió.

Ezért jobb, ha mindent megteszünk a TTIP tárgyalások azonnali leállításáért. Stop TTIP!

TPP: nem eszik olyan forrón a kását

Erősődik a csendes-óceáni kereskedelmi egyezménnyel szembeni ellenállás. A megállapodás szövegét továbbra sem hozzák nyilvánosságra. Az aláírás kérdése valószínűleg csak az amerikai elnökválasztási kampány jövő őszi lezárulása után került majd csak napirendre.

1tppmeme-e1443919754637

Ha jól emlékszem a tudósításokra, több mint 8 évnyi tárgyalás sorozat után született megegyezés Atlantában októbert 5-én a Csendes-óceáni Partnerség (Trans Pacifix Partneship – TPP) névre elkeresztelt “szabadkereskedelmi” egyezményről. Ennek ellenére az egyezmény tartalmával kapcsolatban továbbra is homályban hagyják az érintett 12 ország állampolgárait, és ez még egy darabig így is fog maradni.

A tárgyalások lezárását követő napokban Stephen Harper kanadai miniszterelnök még azt ígérte, hogy rövid időn belül közzéteszik a TPP szövegét. Ehhez képest a Globe and Mail tegnapi számában már arról írnak, hogy a hétvégén esedékes kanadai választások miatt egyelőre még csak az egyezmény szövegének közzétételi dátumára vonatkozó ígéretek sincsenek. Kormányzati források szerint állítólag azért, mert bizonyos technikai részletekről még egyeztetés zajlik a 12 érintett ország között. A kanadai kormány az aggodalmak leszerelésére – egyik fejezet a másik után adagolva – hajlandó lenne az ellenzéki pártok rendelkezésére bocsátani az egyezmény szövegét, de csupán abban az esetben, ha azok aláírnak egy titoktartási nyilatkozatot. Erre a kanadai ellenzéki pártok viszont nem hajlandóak.

Ezért az elfogadott egyezménnyel kapcsolatban egyelőre csupán a Wikileaks által a szellemi tulajdonjogokról szóló fejezet kiszivárogtatott szövegét és az arról készített elemzéseket ismerhetjük csak. Ez viszont megerősíti, sőt meghaladja a TPP-vel kapcsolatos korábbi félelmeket, aggályokat!

TPP_kuss_wikileaks

Nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben még jobban felerősödött a TPP-ellenes hangulat az Egyesült Államokban. Bár két hete a Fehér Ház twitter oldalán még azzal próbálta elhitetni velünk azt, hogy mennyire jó nekünk ez a megállapodást, hogy állítólag azt még természetvédő szervezetek (pl. WWF) is üdvözölték. Ezen Naomi Klein, a “NO logo” ill. a “This Changes Everything” c. könyvek szerzője nagyon kiakadt. Egyébként a Föld Barátai, a Sierra Club és a 350.org (és valószínűleg még jópár zöld szervezet) ellenzi, akárcsak szakszervezetek, a Public Citizen fogyasztóvédelmi szervezet vagy a Global Justice.

FoE_US_bad_deal_for_the_planet

Az egyesült államokbeli választások közeledtével egyre inkább kampánytémává válik az egyezmény. Az esélyes elnökjelöltek többsége ellenzi a TPP-t. A Public Citizen összefoglalója szerint tíz elnökjelölt is TPP-ellenes üzeneteket hangoztatott kampánya során. A demokrata jelöltek közül az egyre népszerűbbé váló Bernie Sanders bírálja leghangosabban a TPP-t. Nem véletlen, hogy a végén a TPP-t korábban támogató Hillary Clinton is beállt az egyezményt ellenzők táborába.
A csendes-óceáni kereskedelmi egyezmény ellen felszólalt Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, a Világbank egykori vezető közgazdásza is, aki azt írta a Bankgok Post hasábjain, hogy a TPP-nek semmi köze a “szabadkereskedelemhez.”

PubCit_TPP

Az több mint húsz évvel ezelőtt az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada között megkötött szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) negatív tapasztalatai miatt közvélemény kutatások szerint a témáról véleményt nyilvánító amerikai szavazók túlnyomó többsége ellenzi a tervezett csendes-óceáni kereskedelmi egyezményt.

KORUS_TPP_undermine__PubCit_chart

Mindezek után nem csoda, hogy az Egyesült Államokban sem fogják elsietni a TPP aláírását, főleg hogy ehhez a Kongresszus hozzájárulása is szükséges lenne, ugyanakkor már javában zajlik az elnök választási kampány. A Politico republikánus és demokrata párti forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az elnökválasztási kampány 2016 őszi lezárása előtt nem fogják napirendre tűzni a TPP aláírásának kérdését.