TTIP címkéhez tartozó bejegyzések

TTIP: a játszma vége – blokád alá vonták az aktivisták a tárgyalások helyszínét

Brüsszelben ma reggel a ‪#‎TTIPLockDown‬ művelet keretében a “TTIP: a játszma vége” ‪(#‎TTIPGAMEOVER‬) kampány aktivistái odaláncolták magukat a kordonokhoz, és eltorlaszolták az EU és az Egyesült Államok között készülő szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) tárgyalásainak helyt adó konferenciaközpont mind a négy bejáratát. A hírek szerint 43 aktivistát letartóztattak. Állítólag a tárgyaló delegációk (vagy legalább egyes tagjaik) nem jutottak be a helyszínre, visszafordultak.

TTIPLockDown2

A héten zajló TTIP tárgyalásokra időzített “TTIP: a játszma vége” (#‎TTIPGAMEOVER‬) polgári engedetlenségi akciósorozat résztvevői – köztük az MTVSZ és a Védegylet egy-egy kampányfelelőse is – kedd reggel még csupán zajkeltéssel  (#MakeSomeNoise) fogadták a TTIP-tárgyalásokra érkező diplomatákat, lobbistákat. Akkor a fő cél az volt, hogy a tárgyaló delegációk résztvevői meghallják a TTIP-et ellenző nép hangját.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A keddi akció során különféle edényekkel, fakanalakkal, merőkanalakkal műanyag vizestartályokkal és vízcsövekkel szolgáltatták a zajt, de az ilyen megmozduláson gyakori szereplőnek számító “SAMBA-band” tagjai is hozzájárultak a megfelelő hangulathoz.

ttipGO2526_800px

 

ttipGO2531_1k

Ma reggelre viszont a TTIP-et ellenző aktivisták radikálisabb lépésre szánták el magukat. A fél 7-kor kezdődő #‎TTIPLockDown‬ művelet keretében néhányan “átnevezték” a TTIP-tárgyalások helyszínéül szolgáló bizottsági konferenciaközpontot.

Ezzel párhuzamosan jópáran odaláncolták magukat a kordonokhoz, és eltorlaszolták a TTIP-tárgyalások mind a négy bejáratát.

TTIPLockDown

A reggel folyamán mintegy 200 aktivista tartotta blokád alatt a TTIP-tárgyalások helyszínéül szolgáló konferenciaközpontot. A #TTIP tárgyalásra érkező delegációkat konfetti-esővel fogadták.

konfetti

konfetti1

A #TTIPGAMEOVER kampány sajtóközleménye a mai #TTIPLockDown akcióról.

A hírek szerint a rendőrök 43 aktivistát letartóztattak.


A beszámolók szerint az aktivisták letartóztatása miatt több európai városban voltak szolidaritási akciók.

TTIPLockDown_solidar_Bonn

Délutánra összes letartóztatott aktvistát kiengedték.

Reklámok

Az EU tanácsadó szerve is kritizálja az ISDS-t

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) uniós tanácsadó szerv, melynek tagjai munkaadói és munkavállalói szervezetek és más érdekcsoportok képviseletét látják el. Az EGSZB 2015. május 27–28-án elfogadott véleményében keményen kritizálja a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményekbe (TTIP ill. CETA) tervezett befektető-állam vitarendezési mechanizmust (ISDS). A felvetett kritikák nagy része továbbra is érvényes az Európai Bizottság által a TTIP-be javasolt, és idén február óta a CETA szövegében is szereplő befektetési bírósági rendszerre (ICS) is.

EESC_logo

Részletek az EGSZB véleményéből:

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye A beruházók védelme, valamint a beruházó és az állam közötti vitarendezés az EU harmadik országokkal kötött kereskedelmi és beruházási megállapodásaiban

(…)

1.3 A beruházó és az állam közötti vitarendezés (ISDS) révén nem szabad a nemzeti határokon túlról érkező tőke státuszát a szuverén államéval azonos szintre emelni, vagy lehetővé tenni azt, hogy a külföldi befektetők megkérdőjelezzék a kormányok szabályozásra és saját ügyeik intézésére vonatkozó jogát.

1.4 Az idők során az ISDS alkalmazása révén felmerült néhány visszaélés (…)
Az ISDS-re visszavezethető, rendszeresen előforduló hiányosságok többek között az alábbiak: átláthatatlanság; a választottbírósági eljárás szabályai nem egyértelműek; nincs fellebbezési jog; a rendszer használatára nem jogosult hazai beruházók hátrányos megkülönböztetése; félő, hogy a tisztán spekulatív, munkahelyteremtő hatással nem bíró beruházások is védelmet kapnak; és félő, hogy szakosodott ügyvédi irodák kihasználják a helyzetet (…)

1.6 Hol van már az ISDS mögött meghúzódó eredeti elképzelés! A rendszer mára a piacot uraló kis számú, befektetési jogra szakosodott ügyvédi iroda kiemelkedően jövedelmező üzletterévé vált.

1.7 Egyes szakosodott ügyvédi irodák az ISDS-t ma fontos megelőző jellegű kockázatcsökkentési eszközként népszerűsítik a befektetni kívánók számára. Az ISDS egyes kiemelkedő esetekben nyomásgyakorlási eszköz lett olyankor, amikor a perek indításának puszta kockázata is elveszi a jogszabályalkotók kedvét, megakadályozva, hogy jogszerű politikákat folytassanak a köz érdekében. Aggályok merülnek fel azt illetően is, hogy ez a rendszer spekulatív befektetésekre ösztönzött például fedezeti alapokat.

1.9 (…) sokak véleménye szerint az ISDS továbbra is kiegyensúlyozatlan, igen költséges folyamat, amely felülírja a demokráciát, nem teszi lehetővé a fellebbezési jogot, és veszélybe sodorja a kormányok szabályozási jogát azzal, hogy a nemzeti alkotmányokban rögzített és a hazai befektetők által élvezett jogokon túlmutató jogosultságokat biztosít a befektetők számára.

1.10 Az a tény, hogy ugyanazok a személyek hol választottbírók, hol pedig a vállalat tanácsadói lehetnek, olyan egyértelmű összeférhetetlenséget eredményez, amit a CETA sem kezel. Ez megerősíti azt az álláspontot, hogy az ISDS nem méltányos, független és kiegyensúlyozott módja a befektetői vitarendezésnek.

(…)

1.14 A közvetlen külföldi befektetések védelme iránti igény országonként eltérő. Egy demokratikusan működő, korrupciómentes és érett jogrendszerrel rendelkező országban a befektetői vitákat közvetítéssel, a helyi bíróságok előtt, illetve államközi vitarendezéssel kell megoldani. Ezek az elemek megvannak az EU-ban, az USA-ban és Kanadában is, és a transzatlanti beruházások jelenlegi magas szintje meggyőzően illusztrálja, hogy az ISDS hiánya nem akadályozza a beruházást. Az EGSZB tehát arra a következtetésre jut, hogy nincsen szükség ISDS-re a TTIP-ben és a CETA-ban, ezért ellenzi annak beépítését.

(…)

1.16 A fejlődő országokból egyértelmű jelzések érkeznek, amelyek szerint az ISDS elfogadhatatlan rendszer, amelynek egyre több fontos világszintű szereplő fog erősen ellenállni. (…)

3.3.1 A beruházók és az állam[ok] között indított vitarendezési eljárások száma 2002 és 2014 között ugrásszerűen megnőtt (2013-ban 58, 2014-ben 42 eset), a szerződésen alapuló választottbírósági eljárások száma pedig 2014 végére elérte a 610-et. Mivel azonban a legtöbb választottbírósági fórum nem tart fenn az ügyekről nyilvános jegyzéket, az esetek valós száma magasabbra becsülhető.

[2016 januárjában az ismert ISDS-perek száma elérte a 700-at, és 2015-ben született egy abszolút rekord: egy év alatt 70 új ISDS-per.]

(Forrás: A zombi ISDS)

(…)
3.4.1 Egy választottbírósági ügy átlagos költsége mindkét fél számára 4 millió dollár, amelynek mintegy 82 %-a jogászi illetmény. Néhány per akár éveken át is elhúzódhat.

3.4.2 A magas költségek miatt egyre több ügyet harmadik felek finanszíroznak. Azáltal, hogy csökken a kockázat a vállalatok számára, mindez azt eredményezi, hogy több olyan komolytalan ügy indul, amelynek a rájuk eső teljes jogi költségét az államok továbbra is maguk viselik. Az EGSZB határozottan ellenzi, hogy fedezeti alapok egyes jelentések szerint spekulatív céllal fektetnek ISDS-ügyekbe a megítélt kompenzáció egy részéért cserébe.

(…)

5.4 A kezdetekben az ISDS-t arra hozták létre, hogy fejlődőfélben levő államokban, ahol az igazságszolgáltatási rendszer nem működött hatékonyan, segítse a közvetlen külföldi befektetőket a magántulajdon nemzeti kormányok általi közvetlen kisajátításáért járó kártérítés igénylésében. Mára azonban a mechanizmus egy olyan eljárássá fejlődött, amely:
— alapvetően módosítja az erőegyensúlyt a befektetők, államok és más érintett felek között,
— a vállalati jogokat a kormányok szabályozási joga és a nemzetek saját ügyeik intézésére való szuverén joga elé helyezi.

5.5 A kisajátítás kibővült, és immár magában foglalja a kisajátítással egyenértékű intézkedéseket, a közvetett és a szabályozási kisajátítást is. Ennek hatása az lett, hogy helyt adnak minden olyan vádnak, amely valamely olyan állami intézkedés ellen irányul, amely potenciális hatással lehet a nyereségre, a jövőbeli nyereségre vagy az ésszerűen elvárt nyereségre, még akkor is, ha a politika vagy intézkedés általános jellegű és nem vonatkozik a konkrét befektetésre.

5.6 A nemzeti bíróság ellentmondásos ítéleteit „kisajátítás” vádjával illette, és 500 millió dolláros pert indított Kanada ellen az egyesült államokbeli gyógyszeripari óriás, az Eli Lilly, azt állítva, hogy a szövetségi bíróság két szabadalmaztatott gyógyszer kapcsán hozott ítéletei sértik a cég befektetői jogait. Ez az első olyan kísérlet, amelyben egy [szabadalommal rendelkező] gyógyszeripari vállalat az Egyesült Államok kereskedelmi megállapodásai által biztosított rendkívüli jogosultságokat eszközként használta arra, hogy a szabadalom által biztosított monopólium védelmének magasabb szintjét érje el

5.7 A vállalati jogra szakosodott ügyvédi irodák ma olyan ügyekben adnak tanácsot és húznak hasznot ezekből, amelyeknek alig van valami közük a magántulajdon kisajátításához. Néhány befektetési jogra szakosodott ügyvédi iroda meglovagolta a pereskedési hullámot, és uralja ezt a piacot.

5.8    Szükség van-e a beruházók és az állam közötti vitarendezési eljárásra a TTIP-ben?

5.8.1 A TTIP keretében nehéz azzal érvelni, hogy a befektetőknek okuk van aggódni a helyi jogrendszer miatt. Mind az EU, mind pedig az USA érett és szilárd alapokon álló jogrenddel bír. Nincs nyilvánvaló oka annak, hogy a közvetlen külföldi befektetőket miért nem védhetné megfelelően egy, a jogi védelem terén megkülönböztetés-mentességet és a nemzeti bírósághoz való egyenlő hozzáférést garantáló egyszerű jogi eszköz beépítése. Hasonló érveket hozhatunk fel Kanada és Japán kapcsán is. Amennyiben ezekben az igen fejlett demokráciákban nehéznek bizonyul tárgyalások, közvetítő vagy helyi bíróságok útján érvényt szerezni a nemzetközi jogoknak, a kérdést államközi vitarendezés útján kell megoldani.

5.8.2 A London School of Economics egyik, az USA 2012-es kétoldalú beruházási megállapodásának modelljét elemző jelentése szerint „az USA kétoldalú beruházási megállapodása jelentős területeken haladja meg az Egyesült Királyság jogát. Ennek alapján és az Egyesült Államokból az Egyesült Királyságba irányuló beruházások mértékére való tekintettel úgy véljük, hogy jelentős a kockázata annak, hogy az Egyesült Királyság számára politikai költségek merülnek fel amiatt, hogy a jövőben a kormány által preferált politikákat nem vezetik be vagy módosítják az egyesült államokbeli befektetők kifogásai miatt.”

[Ez a veszély a Brexit következtében most a TTIP és a CETA kapcsán valószínűleg az Egyesült Királyságra nem fog vonatkozni, viszont ugyanezek a problémák érinthetik a többi EU-tagállamot is.]

5.8.3 Nem hiteles az az állítás, hogy a beruházók és az állam közötti vitarendezési eljárás hiánya akadályozná a külföldi befektetéseket, melyek volumene tagállamonként igen eltérő. Az Amerikai Egyesült Államokkal kötött kétoldalú beruházási megállapodásaiban ISDS- eljárásokat alkalmazó uniós tagállamok közül néhány például csak nagyon alacsony mértékben részesül amerikai külföldi befektetésekből.
— Az USA és az EU közötti közvetlen külföldi befektetések mennyisége jelenleg mindkét irányban 2500 milliárd dollár (1500 milliárd euró). Az Egyesült Államokból csak Belgiumba négyszer annyi közvetlen külföldi befektetés érkezik, mint Kínába.
— Brazília, amely Latin-Amerikában a közvetlen külföldi befektetések legjelentősebb célpontja, nem épített be ISDS-t a beruházási megállapodásaiba.
— Ausztrália megmutatta, hogy egy ország képes hitelt érdemlően kihagyni a beruházók védelmét egy adott országgal (USA) megkötött kereskedelmi megállapodásából (…)

(…)

5.8.5 Az Európai Politikai Tanulmányok Központja (CEPS), a Transzatlanti Kapcsolatok Központja (CTR) és a Johns Hopkins Egyetem 2015 márciusában kiadott részletes jelentése az alábbi következtetésre jutott: „egy ISDS-t is tartalmazó beruházásvédelmi fejezet TTIP-be való beillesztése nem valószínű, hogy jelentős gazdasági vagy politikai hasznot hozna az EU-nak. Elemzésünk alapján ilyen rendelkezések beépítése jelentős gazdasági és politikai költséggel járna az EU számára. Bár nem szabad eltúloznunk a lehetséges költségek nagyságrendjét, összességében véve úgy látjuk, igen valószínű, hogy a költségek meghaladják az EU által esetleg elérhető hasznot. Ennek megfelelően azt javasoljuk, hogy hacsak az USA nem kínál jelentős engedményeket az ISDS-sel kapcsolatos költségek kompenzálására, az EU a biztonság kedvéért vegyen fontolóra egyéb megoldásokat”.

(…)
5.9.1 Dél-Afrika, Bolívia, Ecuador, Venezuela és Indonézia megkezdte a meglévő kétoldalú beruházási megállapodások visszavonását vagy fokozatos megszüntetését. Az értesülések szerint India is felülvizsgálja a szerződéseit, Ausztrália pedig a Philip Morris-ügy nyomán bejelentette, hogy a jövőben nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy az általa kötött megállapodások ISDS-záradékot tartalmazzanak.

5.9.2 Az USA 50 államának parlamenti testületeit képviselő Jogalkotók Nemzeti Konferenciája bejelentette, hogy „nem támogat olyan kereskedelmi megállapodást, amely a beruházók és államok közötti vitarendezést lehetővé teszi”, mivel ez akadályozza őket „azon állami jogalkotókként ellátandó feladatukban, hogy tisztességes és megkülönböztetésmentes szabályokat vezessenek be és érvényesítsenek a közegészség, a biztonság és a jólét védelme, a munkavállalók egészségének és biztonságának biztosítása, valamint a környezet védelme érdekében”.

(…)

6.   Az Európai Bizottság nyilvános konzultációja a befektetővédelemről és a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségen belüli ISDS-ről

(…)

6.2 A konzultáció alapjául egy CETA-n alapuló referenciadokumentum szolgált. Sajnálatos módon ez, valamint a Szingapúrral kötött megállapodástervezet esetében nem került sor nyilvános konzultációra. Ugyanakkor az tény, hogy a CETA, melynek tárgyalásai már lezárultak, akkor szolgált a nyilvános konzultáció alapjául, miután a tinta már megszáradt rajta, aggályokat vetett fel azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánosságot gyakorlatilag kész tények elé állították, és a konzultáció csak az EU által javasolt új generációs beruházási megállapodások rutinszerű legitimálását szolgálta. Ezt az aggodalmat csak fokozta, hogy a konzultációs dokumentum a formaságokra összpontosított, és nem tartalmazott konkrét kérdést arról, hogy a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségben van-e helye ISDS-nek.

(…)

7.2 Az ISDS-t egyre nagyobb mértékben használják arra, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási rendszereket megkerülve nemzetközi magánbíróságokon indítsanak pert kormányok ellen, kártérítést követelve az adófizetők számára olyan közérdekű politikák miatt, amelyek állítólag korlátozzák a profitot. Ez különösen egészségügyi és környezetvédelmi területeken gyakori.

7.3 Néhány közelmúltbeli, nagy visszhangot kiváltó ügy megerősítette az ISDS-sel szembeni ellenállást:
— A Philip Morris a cigaretták csomagolása ügyében Ausztrália ellen indított perben azzal érvelt, hogy az megfosztja a védjegyekbe és más szellemi tulajdonba való beruházásának értékétől.
— Az [Energia Charta Egyezmény] rendelkezéseire hivatkozva a Vattenfall 3,7 milliárd USD-t meghaladó kártérítést követel Németországtól az atomenergia használatának fokozatos megszüntetéséről szóló határozatot követően.
— A Lone Pine 250 millió kanadai dollárra perelte Kanadát, miután Quebec tartomány környezetvédelmi aggályok miatt moratóriumot vezetett be a hidraulikus rétegrepesztésre.
— A Veolia beperelte Egyiptomot a minimálbér emeléséről szóló döntése miatt, mondván, hogy ez csökkenteni fogja a cég profitját.
— Líbiát 935 millió USD megfizetésére kötelezték egy kuvaiti társaság javára a valós és biztos lehetőségekből elérhető nyereségtől való elesés miatt, miután lefújtak egy turisztikai projektet. A beruházó csak 5 millió dollárt fektetett a projektbe, és az építési munkálatok el sem kezdődtek.
— Románia ellen a Micula [fivérek indítottak] pert egy olyan beruházás miatt, melyet az ország EU-csatlakozása előtt végzett, és amellyel kapcsolatban igénybe vett egy kormányzati vállalkozásösztönző eszközt. A csatlakozáskor Románia az állami támogatásokra vonatkozó szabályok tiszteletben tartása érdekében megszüntette az ösztönzőprogramot. A bíróság 116 000 USD kártérítést ítélt meg kamatokkal együtt (a becsült teljes összeg: 250 000 USD) a kétoldalú beruházási megállapodások szerinti kötelezettségek be nem tartása miatt. 2014-ben a Versenypolitikai Főigazgatóság ideiglenesen arra kötelezte Romániát, hogy ne fizessen, mivel az jogellenes állami támogatásnak minősülne. Ennek ellenére a választottbírók egy a New York-i egyezményre hivatkozó záradék értelmében engedélyezték, hogy a Micula [fivérek] amerikai bíróságok előtt is kártérítésért [folyamodjanak].

7.4 A beruházási szerződések a pénzeszközök vagy a nyereség hazatelepítésének bármiféle korlátozását tiltják. A kormányok nem vezethetnek be tőkekorlátozást a valutáik elleni támadások kivédésére, és válsághelyzetben nem korlátozhatják a spekulációstőke-áramlásokat annak ellenére, hogy az IMF alapvető politikai intézkedésnek tartja az ilyen korlátozásokat. Az ISDS-ügyek a legsúlyosabban Argentínát érintették, melynek 500 millió USD-t meghaladó összeget kellett kifizetnie azután, hogy 2002-ben a peso árfolyamát leválasztotta az USA-dollárról.

(…)

7.9 Egy ISDS-ügynek már a gondolata is „befagyasztja” a szabályozást: a perektől és az ezek eredményeképpen kifizetendő büntetésektől való félelmük elriasztja a kormányokat a közérdeket szolgáló szabályok meghozatalától. Például az új-zélandi kormány felfüggesztette a dohánytermékek semleges csomagolásáról szóló jogszabály elfogadását a Philip Morris kontra Ausztrália ügyben hozott határozat megszületéséig.

(…)

7.11 Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt annak biztosítására, hogy az EU jövőbeli kereskedelmi/beruházási megállapodásaiban egy állam nem kényszeríthető egy intézkedés hatályon kívül helyezésére, ez figyelmen kívül hagyja annak veszélyét, hogy egy több milliárd dolláros kereset benyújtása tetemes pénzbüntetéssel járhat.

7.12 (…) az, hogy mindkét felet átlagosan 4 millió dolláros költség terheli, komoly visszatartó tényező a kkv-k számára, hogy az ISDS-rendelkezések alapján keresettel éljenek.

8.2    Beruházási választottbírók

8.2.2 A [Corporate Europe Observatory] szerint [a választott bírók közül] többen más ügyekben védőként szerepeltek: 50%-uk beruházók, 10%-uk államok mellett. Ezt a viszonylag kevés résztvevővel (az összes ügy 55%-ában 15 jogász járt el választottbíróként) játszott szerepcserés megoldást egyesek a [vállalatok iránti] kölcsönös szolidaritás melegágyaként tartják számon, amely „egészségtelen kompromisszumokat”  eredményezhet. (…)

9.1 A közvetlen külföldi tőkebefektetések jelenleg majdhogynem különleges jogállást élveznek, amely szerint egy magánszemély a nemzetközi jog alapján választottbíróság elé citálhat egy államot.
Az emberi jogi normák egyedi jogokat biztosítanak, de – főként a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek megkerülésének kivédése érdekében – a magánszemélyeknek ki kell meríteniük a helyi jogorvoslati lehetőségeket, mielőtt keresetükkel nemzetközi bírósághoz fordulnának. (A CETA nem írja elő a helyi jogorvoslati lehetőségek kimerítését, a beruházóknak elég konzultálniuk egy szakértővel.)

9.2 A tagállamok kulcsfontosságú, a szerződéssel kapcsolatos és alkotmányjogi aggályokat vetettek fel a CETA-ban szereplő és a TTIP-ben bevezetni tervezett ISDS-re vonatkozóan. A kétoldalú beruházási megállapodásokban szereplő ISDS javítására irányuló javaslatok mostanáig nem enyhítették az említett aggályokat. Kereskedelmi politikájában (az EUMSZ 205. és 207. cikke) az EU köteles betartani az EUSZ 3. cikkében, az Alapjogi Chartában és más uniós jogi normákban meghatározott elveket.
Egy kereskedelmi megállapodás értelmében azonban, ahol a beruházási jogvitákat olyan nemzetközi választottbírósági eljárások határozzák meg, melyekre nem vonatkoznak ilyen kötelezettségek, előfordulhat, hogy ezek a bíróságok olyan ítéleteket hoznak, amelyek nincsenek összhangban az uniós joggal (lásd a 7.3. pontot – Micula kontra Románia).

9.3 A joghatóságnak az uniós elvek által nem kötött magánbíróságra való átruházása valószínűleg nem áll összhangban a Lisszaboni Szerződéssel, és jelentős hatáskörtúllépést is jelenthet. Az Európai Bíróság az ilyen nemzetközi joghatóság létrehozását ahhoz a feltételhez köti, hogy az uniós jogrend autonómiája tiszteletben tartásának elve és a Szerződésekben meghatározott hatáskörmegosztás nem sérülhet.

9.4 Mivel az ISDS TTIP-be való bevezetésének vegyes megállapodás keretében kell történnie, az (ideiglenes) hatálybalépés előtt mind a 28 tagállami parlament beleegyezésére szükség van. A nemzeti bíróságok kizárásával kapcsolatban el kell ismerni a szubszidiaritás elvét.

9.6 Tekintettel arra, hogy ez az első eset, hogy ISDS-t építenek be olyan uniós szabadkereskedelmi megállapodásokba, melyeknek az egész világra kiterjedő hatása van a tagállamokra és számos uniós polgárra nézve, az EGSZB úgy véli, hogy elengedhetetlenül fontos, hogy a Bíróság előzetesen megvizsgálja, hogy az megfelel-e az uniós jognak. Ez különösen fontos egyrészt az EU alapvető értékei és az EU Alapjogi Chartája, másrészt annak kapcsán, hogy az Európai Bíróságnak kizárólagos joga van a jogi értelmezés, valamint a szubszidiaritás elve tekintetében. Ezért megfelelő jogi szakvéleményt kell kérni, és azt figyelembe kell venni a megállapodás rendes hatálybalépése, illetve ideiglenes hatálybalépése előtt (EUMSZ 218. cikk). E tekintetben meg kell jegyezni, hogy amennyiben a CETA hatályba lép, az olyan érvényességi záradékot is tartalmaz, amely a megállapodás esetleges felmondása esetén 20 évvel meghosszabbítaná a felmondást megelőzően létesített beruházásokra vonatkozó rendelkezéseket.

 

Minden európai parlamenti képviselő betekinthet a TTIP tárgyalási dokumentumokba

Most hogy már 11 TTIP tárgyalási fordulón túl vagyunk, az Európai Parlament és az Európai Bizottság szerdán megállapodott abban, hogy az erre a célra felállított “titokszobában” az Európai Parlament minden képviselője  betekintést nyerhet a TTIP tárgyalási anyagaiba (ún. “konszolidált szövegek”), sőt, kézzel még jegyzeteket is készíthetnek! A civil szervezetek vagy az egyszerű európai polgárok viszont továbbra sem férhetnek hozzá a letárgyalt TTIP fejezetek anyagaihoz.

09reasons_HUN_UJ_640px

Két és fél évvel az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) tárgyalásainak megkezdése után eljutottunk oda, hogy az Európai Bizottság november végén megyezett az Egyesült Államokkal, hogy az amerikaiak is rábólintsanak arra, hogy az európai jogalkotók hozzáférhessenek az USA álláspontját is tartalmazó szövegekhez. Ezt követően született meg a megállapodás a Bizottság és az Európai Parlement között. Eddig csak 30 európarlamenti képviselő (a kereskedelmi bizottság tagjai) férhetett hozzá a tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény dokumentumaihoz, most már mind a 751 képviselőnek meg lesz erre a lehetősége.

Bár az Európai Parlament sajtóközleménye csak arról tesz említést, hogy az EP-képviselők hozzáférhetnek a dokumentumokhoz, az Inside U.S. Trade erről szóló hírében az is szerepel, hogy a nemzeti parlamentek képviselői és kereskedelmi tisztviselők a tagállamok fővárosaiban is hozzáférhetnek a TTIP tárgyalási anyagokhoz. Arról viszont nincs szó, hogy a többi érintett minisztérium képviselői, a civil szervezetek vagy a lakosság hozzáférhetne a TTIP tárgyalások konszolidált szövegeihez. Szóval – bár az Európai Bizottság azt állítja, hogy ez az eddigi legnagyobb nyilvánossággal tárgyalt kereskedelmi egyezmény – még bőven lenne hova fejlődni az átláthatóságot illetően. A mostani aprócska előrelépés is csak a civil szervezetek, az európai parlamenti képviselők és az Európai Ombudsman erőteljes fellépésének köszönhető.

Stiglitz: mi fizessünk a gyilkosnak, hogy ne gyilkoljon tovább?

A Democracy Now adásában Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdásszal beszélgetett a csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményről (TPP). Stiglitz kijelentette, hogy az egyezménnyel felruházzuk az óriáscégeket azzal a joggal, hogy gyilkoljanak, és ha azt akarjuk, hogy mégse gyilkoljanak, akkor mi fizessünk nekik.

Stiglitz_DN

Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, a Világbank volt vezető közgazdásza az elmúlt hónapokban többször is felemelte a szavát a készülő csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezmény (TPP) és transzatlanti párja, az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) ellen. Sőt, nemrég egy írásában a TPP-ről azt írta, hogy az valójában nem is szabadkereskedelmi egyezmény. Erre kérdezett rá néhány egy héttel ezelőtti interjúban Amy Goodman, a Democracy Now riportere.

Stiglitz az interjúban kifejtette, hogy az aláírásra váró csendes-óceáni kereskedelmi egyezmény része lenne egy, a dohányiparra is vonatkozó fejezet, amelyhez hasonló kitétel alapján a Philip Morris beperelte Uruguays és Ausztráliát a dohánytermékek csomagolására vonatkozó előírások miatt. Az uruguayi jogszabály előírja, hogy a dohánytermékek csomagolásán grafikus formában jelölni kell, hogy a dohányzás káros az egészségre. Például egy fényképpel, amely azt ábrázolja, milyen mértékben teszi tönkre a tüdődet a dohányzás. Úgy tűnik, ez a módszer Uruguayban működött, sokat abbahagyták a dohányzást. Ezért egy a TPP-ben is szereplő eszközt, a befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS) kihasználva a Philip Morris beperelte Uruguayt, mondván az intézkedés miatt a cég elesett egy csomó profittól. Más szavakkal – utal az ISDS-re Stiglitz -, felruházzuk az óriáscégeket azzal a joggal, hogy gyilkoljanak, és ha azt akarjuk, hogy mégse gyilkoljanak, akkor mi fizessünk nekik.

Hasonlóképpen, környezetvédelmi intézkedések – például az üvegházhatású gázok csökkentését célzó jogszabályok, vagy a rákkeltő azbeszt ügyét is vehetjük – esetén is a szennyező cégek beperelhetik a kormányokat a kieső profit miatt. Tehát, ahelyett, hogy a “szennyező fizet” elvét alkalmaznánk, és a cégek megfizetnék az okozott környezeti kárt vagy az egészségi károkat (több millió dollárt), ha a TPP (és a TTIP) hatályba lép, nekünk kell azért fizetni, hogy ezek a szennyező cégek ne öljenek meg minket. Hát, ez felháborító! – mondta Stiglitz.

A Democracy Now Stiglitzcel készített interjúja itt tekinthető/hallgatható meg.

Stop TTIP! Stop CETA!
Mondj nemet Te is a “trójai” egyezményekre!

A TTIP tárgyalások már most aláássák az EU élelmiszerbiztonsági normáit

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács megbízásából készült egy jogi elemzés a TTIP várható hatásairól, amelynek a lényege: minden szép és jó, nem kell aggódni a TTIP miatt:
“EU nem fogja feloldani az Európában problematikusnak tekintett amerikai szabályozási (pl. élelmiszerbiztonsági, állat- és növényegészségügyi) környezetben létrehozott termékekre (GMO-k, vegyi anyagok, hormonkezelt marhák húsa stb.) vonatkozó uniós korlátozásokat, azaz nem fogja mérsékelni az Uniós szabályozásokban megtestesülő oltalmi szinteket. Ezért nem várható, hogy a TTIP eredményeképp növekedne a környezetileg káros vagy veszélyes termékek jelenléte Magyarországon.”

A GMO-Kerekasztal készülő kiadványa viszont cáfolja ezt a magabiztos kijelentést:
“Klóros szerekkel fertőtlenített szárnyasok húsa témakörben fontos megjegyezni, hogy az Európai Bizottság évek óta lépéseket tesz az állati hústermékek vegyszeres öblítésének engedélyezésére. Például egy hivatalos amerikai kérelem nyomán 2013-ban már megváltoztattak EU-s jogszabályokat, így engedélyezve a levágott marhák tejsavas átmosását. Egy az ESFA-tól származó tudományos szakvélemény felfedte, hogy az Európai Bizottság fontolgatja a perecetsav használatának engedélyezését a vágott szárnyasok és szárnyas hús fertőtlenítéséhez, és a Bizottság már korábban többször is javasolta a klór-dioxidos átmosás engedélyezését is. Mindezek a lépések egyértelműen összefüggésben vannak a TTIP tárgyalásokkal.”

ttip_postcard_-_chicken_0

Az itt leírtakat támasztja alá a Guardian mai cikke, amelyben arról írnak, hogy az EU vezető kereskedelmi tanácsosa, Damien Levie azt mondta hétfőn egy washingtoni konferencián, amelyet a neoliberális agytröszt Cato Institute szervezett, hogy a vegyi úton átmosott marhahús forgalmazását már a TTIP megállapodás megkötése előtt engedélyezte az Európai Unió.

Ezért jobb, ha mindent megteszünk a TTIP tárgyalások azonnali leállításáért. Stop TTIP!

Mégis gyarmat leszünk? – Orbán és Goodfriend is ezt akarja

Mi az amiben a nagy szabadságharcos miniszterelnök, Orbán Viktor valamint a demokrácia legfőbb exportőrének számító Egyesül Államok budapesti követségének ügyvivője, André Goodfriend egyetért? Mindketten támogatják az EU és az Egyesült Államok között készülő új szabadkereskedelmi egyezményt, a TTIP-t. Egy “trójai” egyezményt, amely felszámolná a demokrácia maradékát, akárcsak hazánk szuverenitásának maradványait, és még több hatalommal ruházná fel a multinacionális cégeket.
TTIP_EU-USA_zaszlo

A nagy szabadságharcos miniszterelnökünk, miközben meghirdeti a “keleti nyitást”, paktumot köt Putyinnal egy háromezer milliárd eurós devizahitelről és bejelenti, hogy “illiberális” demokráciát szeretne, teljes mellszélességgel támogatja az EU és a tusnádfürdői beszédben felemlített “hanyatló Nyugat” fő bástyája, az Egyesült Államok közötti kereskedelmi egyezményt. Ráadásul, nemcsak a TTIP mellett tett hitet több alkalommal Orbán Viktor, hanem szerinte minden országgal szabadkereskedelmi megállapodásra kell törekedni.

Az elmúlt két hónapban a kitiltási botrány után reflektorfénybe került amerikai ügyvivő, Goodfriend egy interjúban ezt mondta: “A stabilitásban vagyunk érdekeltek, az erős Európában és az erős európai-amerikai kapcsolatokban. Magyarországi kapcsolataink sok tekintetben éppen ezt tükrözik. (…) Szorosan együtt dolgozunk a kereskedelemfejlesztésen, aminek jó példája a transzatlanti szabadkereskedelmi tárgyalás.”

Tehát miközben a felszínen az amerikaiak elsősorban a korrupció elleni fellépés hiányát kérik számon a magyar kormányon, a háttérben egyértelműen kitapintható, hogy azt szeretnék elérni, minél előbb tető alá hozzák az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményt. Ez nem is meglepő, hiszen Európában egyre nagyobb az ellenállás a TTIP-vel szemben, az utóbbi hónapokban már a németek és a franciák is felvetették, hogy amennyiben TTIP része lenne a befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS), akkor nem biztos, hogy aláírnák az egyezményt. Ráadásul az Európai Bizottság új elnöke, Juncker sem igazán rajong az ISDS-ért. Ha emellett még azt is figyelembe vesszük, hogy bár a magyar kormány általánosságban támogatja az EU-USA szabadkereskedelmi egyezményt, de az ISDS-t és a hazánk génmódosítás-mentességét veszélyeztető javaslatok beemelését a TTIP-be már kevésbé, nem csoda, hogy nagyobb sebességre kapcsolt az amerikai diplomácia.

A korrupció-ellenes közbeszédben ma már egyre többet beszélnek az “állam foglyul ejtése” (state capture) jelenség hazai erősödéséről, ami a politikai korrupció egyik legmagasabb szintje. Ettől nem sokban különbözik “corporate capture“, amikor a különféle óriáscégek és érdekcsoportjaik ejtik foglyul a közintézményeket, hogy keresztülnyomják a terveiket. Számos civil szervezet szerint a TTIP erőltetése a közérdekkel szemben, a multik érdekeinek keresztülnyomása céljából az EU és az amerikai kormány foglyul ejtésének tipikus példája (corporate capture).

nem_leszunk_gyarmat

Szóval, az a helyzet, kedves barátaim, hogy miközben megy itt a színjáték arról, hogy “nem leszünk gyarmat”, meg hogy mennyire fontos a korrupció elleni fellépés, valójában a háttérben Orbán Viktor és Goodfriend összekacsint, és folytatja hazánk és Európa gyarmatosítását, hogy még több hatalma legyen felettünk a multinacionális cégeknek. Ha hagyjuk. Tényleg önként akarunk a vágóhídra menni és engedjük a demokrácia maradványainak és még megmaradt szuverenitásunk utolsó darabjainak felszámolását is egy “trójai” egyezményen keresztül? Nem kéne.

 

A demokrácia áruba bocsátása

Két “trójai” egyezmény is a még meglévő demokrácia maradványainak felszámolásával fenyeget. Amennyiben hatályba lépne az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) vagy a EU és az Egyesült Államok között készülő kereskedelmi egyezmény (TTIP), az különleges jogokkal ruházná fel a nemzetek feletti óriáscégeket, aláásná a demokráciát, a környezetvédelmet, élelmiszerbiztonságot és még a helyi élelmiszer programokat is. A Corporate Europe Observatory, a Föld Barátai Európa és további 13 civil szervezet által készített tanulmány a NAFTA-val kapcsolatos tapasztalatok alapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a CETA  a multicégek által a demokratikusan megválasztott kormányok elleni perek hullámát indítaná el.
stop-ceta
2014. szeptember 26-án Kanada és az Európai Unió bejelentette az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény (CETA) nevű nagy horderejű gazdasági integrációs megállapodás megkötését. A megállapodás része a befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS), amely megnyithatja az utat a Kanada, az EU és az egyes EU-tagállamok ellen indított vállalati peres eljárások előtt, és alááshatja az állampolgárok és a környezet védelme érdekében tett kormányzati erőfeszítéseket.

A befektető-állam vitarendezési mechanizmus lehetőséget ad a külföldi vállalatoknak arra, hogy “választottbíróságoknak” nevezett magánbíróságokon közvetlenül bepereljenek egyes országokat, és kártérítést követeljenek az olyan, az állampolgárok egészségét vagy környezetünket védő intézkedésekért, amelyek megítélésük csökkenti a cégek eredetileg várt nyereségét.

Az ISDS-en keresztül a multik megakadályozhatják, hogy a kormányok a köz érdekében lépjenek fel: egyrészt közvetlenül, amikor egy vállalat beperel egy államot, másrészt közvetetten, azáltal, hogy a pereskedéstől való félelmében az állam meghátrál a törvénykezés elől. Összességében a befektetők már eddig is több olyan törvény ellen léptek fel, amelyek a közegészséget védik – például a dohányzást tiltó törvények formájában –, a mérgező anyagokra és a bányászatra vonatkozó tilalmakat írnak elő, a környezeti hatások értékelését követelik meg, illetve a veszélyes hulladékokra, az adóintézkedésekre és a költségvetési politikára vonatkozó szabályozásokat tartalmaznak.

Amennyiben az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény hatályba lépne, a kanadai Gabriel Resources cég beperelhetné a román kormányt, hogy ezzel kényszerítse ki a verespataki cianidos technológiát alkalmazó aranybánya beruházás engedélyezését, vagy pedig sokmillió dolláros kártérítést vághatnának zsebre az elmaradt haszon nevében anélkül, hogy akár egyetlen kapavágást végeztek volna Verespatakon.

Azt, hogy ez nem egy légből kapott veszély, jól példázzák az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezménnyel (NAFTA) kapcsolatos tapasztalatok. A tanulmány szerint a NAFTA nyomán Kanadát 35 alkalommal perelték be, ebből hat esetet elvesztett vagy megegyezéssel zárt le, és összességében több mint 171,5 millió kanadai dollár kártérítést fizetett a külföldi befektetőknek. A befektetők folyamatban lévő keresetei a külföldi befektetések értékét vélelmezetten csökkentő kormányzati intézkedések széles körét támadják – a hidraulikus repesztésre (fracking) vonatkozó moratóriumtól és a fúrási engedélyek ehhez kapcsolódó visszavonásától a kanadai bíróságok azon döntéséig, amelyek érvénytelenítik az olyan gyógyszerészeti szabadalmakat, amelyek nem bizonyultak kellően innovatívnak vagy hasznosnak. A külföldi befektetők által a kanadai kormány ellen benyújtott, folyamatban lévő keresetek teljes értéke több milliárd dollárra rúg.

ceta-democracy

A demokrácia áruba bocsátása c. tanulmányban részletezett veszélyek elkerülése érdekében az lenne a legjobb, ha a tagállamok nem ratifikálnák az EU és Kanada közötti kereskedelmi egyezményt (CETA), mivel az tartalmazza a befektető-állam vitarendezési mechanizmus. Hasonlóképpen, meg kell akadályozni azt is, hogy az EU és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) része legyen az ISDS néven ismert befektető-állam vitarendezési mechanizmus, amit egyébként már egyre több ország (Németország, Franciaország és állítólag Magyarország is) kifogásol.

A demokrácia lebontása az ISDS-en keresztül lehet az egyik legfőbb ok, ami miatt az elmúlt két hónap során több mint egymillió EU-polgár emelte fel a szavát a CETA és a TTIP ellen csatlakozva a StopTTIP önszerveződő európai polgári kezdeményezéshez.